5+1 lépés a nyugodt karácsonyért

A december az év legzsúfoltabb, legrohanósabb hónapja. Elég, ha csak a saját naptárunkra nézek: mikulásprogramok, óvodai karácsony, céges karácsonyi party, baráti találkozók az ünnep jegyében… Megsokasodott teendők – kinek otthon, kinek az irodában, hiszen sok munkahelyen ilyenkor csúcsosodik az év. Aztán eljön az ünnep, amikor ahelyett, hogy végre hátradőlnénk, és élveznénk ezt a néhány kivételesen értékes napot, folytatódik ugyanez. Bár nem erre vágyunk, mégis kapkodunk, hogy mindennel elkészüljünk, mindenhová odaérjünk, és a kötelező elemeket kipipálhassuk – hogy aztán megkönnyebbülten nyugtázhassuk: végre eltelt a karácsony. Legyen az idén másképp!

Sokszor, amikor leülök megírni egy cikket, már nagyjából a fejemben van a szöveg, tulajdonképpen csak le kell írni. Így volt ez a maival is: gondolatban szép sorban fogalmaztam a mondatokat a számomra ideálisnak vélt csendes, békés, nyugodt karácsonyról… amikor is éles visítás zökkentett ki a gondolataimból. Az történt ugyanis, hogy a fiam, aki eközben éppen a mézeskalácsokat szúrta ki különböző formákkal, észrevette, hogy az egyik karácsonyi meztelen csiga lepottyant a földre. Míg elhárítottam a bajt, a lányom zebrája beszorult a játékos fiók alá, így már siettem is zebrát menteni. Ezen a ponton elgondolkodtam: komolyan? Csendes, békés, nyugodt karácsony? Nem valószínű. Két pici gyerekkel mozgalmas és hangos lesz, de ez így van jól. Ebből a helyzetből fogjuk kihozni a legjobbat. Az alábbiakban összeszedtem, hogyan érhetjük el, hogy (majdnem) minden beleférjen az ünnepi időszakba, amire vágyunk.

nyugodt-karacsony-2

1. Döntsük el, mi fontos a számunkra!

A legfontosabb lépés, amit megtehetünk az ünnepünkért. Üljünk le családilag (apraja, nagyja egyaránt!), és beszéljük meg, ki mit vár, mit tart fontosnak az elkövetkező hetekben: milyennek képzeli az advent hátralévő heteit, az ünnepet, mit szeretne megélni, kikkel szeretne találkozni, milyen programokon szeretne résztvenni a téli vakáció alatt. Én úgy tapasztaltam, a legtöbb örömet a legegyszerűbb dolgok adják: a közös családi kuckózás, a karácsonyi fények és dalok, a ráérősebb percek, a finom ételek és néhány jól megválasztott családi és baráti program. Néhány! Jól megválasztott! Hiszen a kevesebb több karácsonykor is. Mi igyekszünk azt az elvet követni, hogy naponta maximum egy programunk legyen, de arra is figyelünk, hogy egy-egy mozgalmasabb elfoglaltságot mindenképp egy nyugodt, kuckózós nap kövessen. És nem csak a kicsik miatt! Nekünk, felnőtteknek is jár ilyenkor egy kis megállás, pihenés.

Lesznek persze egymásnak vagy a körülményeinknek ellentmondó dolgok is a kívánságlistánkon. Semmi gond: csiszoljuk össze a kívánságokat a lehetőségekkel! Kezdjünk azon ötletelni, hogy lehetne mégis megvalósítani a vágyainkat. Merjünk kicsit kilépni a megszokott kerékvágásból. Mi például nagyon szeretnénk elmenni a barátainkkal forralt borozni, de a picik miatt ez az idén nem fog összejönni. Annak azonban semmi akadálya, hogy szervezzünk egy forralt bor partyt a kertben, ahová meghívjuk a barátainkat.

És ne feledjük: egyáltalán nem az a cél, hogy minden beleférjen a vakációnkba! A cél az, hogy minden beleférjen, ami igazán fontos, akár a kevésbé fontos dolgok árán is.

nyugodt-karacsony-3

2. Mondjunk nemet!

Bár tudományos adatokkal nem rendelkezem, hiszem, hogy a legtöbb karácsony körüli nyűg a vélt vagy valós kötelező körökből adódik. Gondolok itt a (nagy)családi elvárásokra, kötelező programokra éppúgy, mint a tradícionálisnak tekintett karácsonyi nagytakarításra vagy bejglire. Úgyhogy miután megbeszéltük, mit szeretnénk idén karácsonykor, jöhet a feketelista: mi az, amit semmiképp nem szeretnénk. Mondjunk nemet mindenre, ami nem fontos vagy abszolút szükséges. Merjük megtenni ezt a lépést akkor is, ha régi tradíciókról, baráti vagy családi programokról van szó! Mondjunk nemet magunknak is minden olyan esetben, amikor muszájból állnánk neki egy feladatnak vagy kötelességből indulnánk el egy programra! Ilyenkor kérdezzük meg magunktól: tényleg szükség van erre? Valóban fontos ez?

Tapasztalatból tudom, hogy a fentieket könnyebb mondani, mint megvalósítani. Magam is voltam már abban a cipőben, hogy a családom karácsonyi nyugalmát megvédendő, nemet mondtam egy programra, amelyen korábban évekig részt vettünk. Rosszul is éreztem magam – egy ideig. Aztán rájöttem, ez nem segít. A programot lemondtam, jó okom volt rá, és ezen a döntésemen nem fogok változtatni. Ha tovább rágom magam, senkinek sem lesz jobb, ellenben azt a kis időt, amit így nyertem magunknak, jól tönkreteszem az önmagam vagy a szituáció marcangolásával. Elengedtem a dolgot, és mai napig így teszek az olyan helyzetekben, amikor valami nehéz dolgot kell meglépnem a családom érdekében. Lehet, hogy önzőnek tűnök, de a családomért vagyok önző, és én ezzel a helyzettel ki tudok békülni (könnyebben, mintha az ellenkezőjét cselekedném).

3. Osszuk be az időt!

Ugyan nemet mondtunk minden számunkra fölösleges dologra, még mindig rengeteg tennivaló és program maradt. Ezen a ponton vegyük elő a naptárat, és osszuk be az időnket. Két hét van karácsonyig, ez az a táv, amit már elég jól meg lehet tervezni. A tervezéskor legyünk reálisak. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, mi a férjemmel azt vettük észre, hogy mióta gyerekeink vannak, azóta a terveink fele, ha megvalósul – jobb esetben. Mindenki maga ismeri a saját és családja hibaszázalékát. Érdemes ezzel is kalkulálni.

Sokat segíthetünk önmagunkon, ha nagyjából a bevásárlást és a házimunkát is megtervezzük. Ha tehetjük, dolgozzunk kicsit előre: a megpakolt mélyhűtő sokat hozzátesz majd a nyugodt, pihentető ünnephez! Nálunk az a vezérelv, hogy minden karácsonyi előkészületet befejezünk 23-a estig, a főzés nagyját és a fadíszítést is beleértve, így 24-én reggeltől azt csináljuk, amihez kedvünk van, és kezdetét veheti az ünnep és a vakáció.

nyugodt-karacsony-4

4. Egyszerűsítsünk!

Rengeteg időt spórolhatunk magunknak, ha az előkészületi munkálatokat leegyszerűsítjük – legyen szó főzésről, takarításról, dekorációról vagy ajándékvásárlásról. Ha nem készítünk hatféle köretet, akkor is meghitt lesz a karácsonyi vacsora. Ha nem lesz utolsó energiamorzsáink árán is akár, de csakazértis tiszta a ház pincétől padlásig, ugyanúgy beköszönt a karácsony napja. Ha csak néhány kedvenc díszünket tesszük ki, akkor is ünnepivé válik a lakás. Az egyszerűbb ajándékozásról pedig már írtam itt korábban. Egyszerűsítsünk tehát bátran, sőt, húzzunk ki akár komplett tételeket a teendőlistánkról, ha úgy adódik. Hacsak… Hacsak ezek a dolgok számunkra nem prioritások. Ha attól ünnep az ünnep, hogy minden zugban van egy angyalka, akkor dekoráljunk!

Egyszerűsítsünk olyan pontokon is, amelyek elsőre érinthetetlennek tűnnek. Mi így tettünk a karácsonyfaállítással. Bár mindkettőnk családjában az volt a szokás, hogy a karácsonyfát az angyal hozta magával Szenteste, mi végül mégis úgy döntöttünk: a fadíszítést közösen csináljuk a gyerekekkel, azaz nem az angyal hozza a fát, hanem mi díszítjük, ezzel várva az angyalt. Ennek a felállásnak elsősorban praktikus okai vannak: nem szeretnénk bonyolítani a karácsonyainkat a titkolózással, a fa és a díszek rejtegetésével, nem kell valamelyikünknek órákig húznia az időt a hideg játszótéren vagy a kihalt cukrászdában, hogy a másik ezalatt lóhalálában díszítse a fát… Ráadásul így nem maradnak ki a gyerekek a díszítésből, ami pont korukból adódóan elképesztően izgalmas számukra. A karácsonyi csoda akkor is eljön, ha nem Szenteste pillantják meg a karácsonyfát.

nyugodt-karacsony-5

5. Fogadjuk el, hogy nem lesz tökéletes!

Bárhogy is igyekszünk, az ünnep nem lesz tökéletes. Lesz elrontott fogás, lesz nyűgös reggel, lesz szétdobált bébiétel, ami után nemhogy takarítani, de festeni is kell. Megelőzendő a rágörcsölést, már most álljunk hozzá úgy, hogy az idei sem lesz tökéletes karácsony, a tervezés, a nemet mondás, az elengedés, az egyszerűsítés dacára sem. De ez nem is baj! Ha egyébként valóban a lényegre koncentrálunk, akkor egy kis tökéletlenség nem ronthatja el az ünnepünket, sőt. Egyik évben a nagynéném rettenetesen elrontotta a fő fogást a karácsonyi vacsorán – tényleg, konkrétan ehetetlen volt. Könnyesre nevettük magunkat a szerencsétlen helyzeten – és azóta is jó szívvel emlékszünk arra a karácsonyra.

A tökéletesség utáni sóvárgás másik ellenszere: ne hasonlítgassunk! Ne viszonyítsuk a karácsonyunkat a közismert karácsonyi klisékhez, a szépen megkomponált magazinfotókhoz vagy az ismerőseink által közzétett, gyakran hasonlóképpen beállított fotóihoz. Törekedjünk arra, hogy a magunk lehetőségei szerint, a magunk számára a legjobbat hozzuk ki az ünnepből – s ha tiszta a lelkiismeretünk ezügyben, nincs miért szomorkodnunk.

+1 Legyünk jelen!

Élvezzük ki a karácsony, az együttlét, a vakáció minden egyes percét. Tudatosan éljük meg a pillanatokat! Hiába ugyanis a (majdnem) tökéletes ünnep, ha lélekben nem vagyunk jelen! Csodálkozzunk rá gyerekként a fára, az ünnepi menü elfogyasztásakor figyeljünk az ízekre, és miközben a gyerekünkkel legózunk vagy a párunkkal kuckózunk, ne rágódjunk a munkahelyi problémákon, hanem figyeljük a másikra, és legyünk hálásak azért a pillanatért, amit éppen átélünk. Legyünk hálásak a karácsonyunkért.

Mivel a fenti elveket természetesen magam is alkalmazom, és a karácsonyi-szilveszteri időszak több okból is nagy becsben tartott időszaka a családom életének, lehetséges, hogy az ünnepek közeledtével kevesebb időm lesz a blogra. Igyekszem tartani a heti egy posztot, de nem mindenáron, így előfordulhat, hogy kimarad egy-két csütörtöki poszt. Ezért előre is elnézéseteket kérem – de karácsony van 😃 

Képek forrása: 1, 2, 345.

Reklámok

5+1 lépés a nyugodt karácsonyért” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Érdekelne, hogy a főzési időt hogy csökkented? Nekem ez a legnagyobb probléma, pedig csak egyféle ételt készítek.

    Kedvelés

    • Szia! A főzési időt sehogy, mivel nálunk abból adódóan, hogy a férjem szenvedélyes szakács, az ünnepi menüt ő készíti el, és mivel számára ez egy kikapcsolódás, így nem cél az idejét csökkenteni. A hétköznapi főzést én viszem, s mivel 2 gyerekkel vagyok itthon, szigorúan max. félórás receptekkel dolgozom (ami a konkrét munkát illeti). Ezek között azonban bőven vannak olyan fogások, amelyek – hacsak nem a leghagyományosabb menüben gondolkodunk – a karácsonyi asztalnál is megállnák a helyüket; ha én csinálnám a karácsonyi menüt, ezekből válogatnék.

      Kedvelés

    • Szia! Konkrét recepteket nem írnék, nem véletlen, hogy nem gasztroblogot írok 🙂 De rövid és jó receptek tekintetében nekem nagyon beváltak Jamie Oliver könyvei, különösen a Főzőiskola, amiben többek között sok halas recept is van, ami karácsonykor jól jöhet.

      Kedvelés

  2. Sziasztok, nekem is van két gyerekem és én is csak olyasmit főzök, amivel fél óránál nincs több munka. 2 tipp, ami karácsonyra beválik:
    – kacsahúst fűszerezve omlósra sütök, a csontról leszedett húst borral összeforralom. Ezt a ragut beborítom összetört főtt krumplival (+tejföl, parmezán) és még sütöm egy kicsit. A művelt angol Shepherd’s pie-nak hívja és nem kacsával csinálja, de ez részletkérdés. 🙂
    – egy szép darab karajt fűszerezek, körbepirítom (5-10 perc), utána sütőben átsütöm. Ha kész, megkenem ecet és méz keverékével, szorosan becsomagolom. Hidegen vékonyra szeletelhető. Lehet hozzá kukoricasalit (5 perc) vagy más salátát kínálni.
    A magam részéről meg is éheztem… 🙂

    Kedvelés

    • Ági, ezer köszönet! Ahogy írtam fentebb, én nem vagyok valami nagy konyhatündér, s épp ezért gyűjtöm a rövidke recepteket, ahonnan csak tudom. Ez a kettő egyértelműen bekerült a “mielőbb kipróbálni” mappámba 🙂

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s