Anyu beteg! Most mi lesz?

Mi történik, amikor Anyu megbetegszik, és egyedül marad egész napra két virgonc kisgyerekkel? Íme beteg anyu-énem 8+1 pontja a mielőbbi gyógyulás jegyében.

A téli szezon számunkra szeptemberben kezdődött, amikor először nyelt be a két főt számláló gyereksereg valami banális kórságot, és azóta egymást érik a hétköznapi megfázások és a “biztos valami vírusok”. Miután hónapokon át lelkiismeretesen ápoltam a gyerekeket, illetve néha a szolidaritó apukájukat, úgy döntött a szervezetem, most már neki is jár egy kis antibiotikum, és gyorsan produkált egy arcüreggyulladást. Ritkán engedek a betegségeknek, de most nem volt más választásom. Azon a reggelen, amikor a 18 fokos lépcsőnkön egy pihenő közbeiktatásával tudtam csak lejönni(!), be kellett ismernem: most rajtam a sor.

Habár már többször voltam beteg, mióta anyuka vagyok, sőt, a második terhességem alatt némi vélt komplikációknak köszönhetően hetekig ágyhoz voltam kötve, először mégis pánikba estem: mi lesz velünk így egész nap? A férjem hamarosan elindul dolgozni, és fektetésig egyedül vagyok a gyerekekkel. Egymást kergették a gondolatok a fejemben, a lelki szemeim előtt pörgött a teendőlistám, az igazi szemeim előtt pedig a gyerekek – egyik éhes, másikra ráférne egy tiszta pelus – én meg csak arra tudtam gondolni, hogy négy lépés hiányzik még a kanapéig, ahová leroskadhatok. Megtettem a négy lépést, leroskadtam, vettem pár mély levegőt, majd megfogalmaztam a saját “anyu beteg” tízparancsolatomat az elkövetkezendőkre nézve.

1. Elfogadom, hogy beteg vagyok.

Gyanítom, a tábornok nagyapámtól kapott gének felelnek azért, hogy nem vagyok hajlandó beismerni, ha gyengélkedem. Ha jön egy fejfájás vagy nátha, vagy akárcsak egy fáradt vagy rosszkedvű nap, én abban a pillanatban csinosan felöltözöm, sőt, még egy gyors sminket is feldobok, hátha sikerül mindenki – s legfőképpen önmagam – elöl elrejteni a gondjaimat. Ez egyébként általában működik is “fake it til you make it” alapon, ám egy bizonyos ponton túl többet segít az, ha beismerem, és elfogadom a betegségem, ezzel ugyanis engedélyezem önmagam számára azt, hogy pár napig ne szuperhősként, hanem esendő emberként éljek és tevékenykedjek. Az elfogadás – és a vonzataként jelentkező belső engedély – tehát a legfontosabb előfeltétele a gyógyulásnak.

2. A gyógyulásomat minden más elé helyezem.

Azaz: az elkövetkező napokban abszolút prioritást kap az, hogy mielőbb kilábaljak a betegségből. Mint a legtöbb nő és anya, én is hajlamos vagyok a saját igényeimet háttérbe szorítani, de a mártírkodásnak nem most van itt az ideje. Nagyzolásnak hangzik, de mégiscsak igaz: a családunknak, az otthonunknak én vagyok a motorja – és mindannyiunk közös érdeke, hogy a motor mielőbb teljes üzemben pöröghessen tovább, nem?

3. Orvoshoz megyek.

Azonnal. Míg a kötelező éves szűrésekre lelkiismeretesen eljárok, és az aggodalomra esetleg okot adó problémáimmal azonnal orvoshoz fordulok, a banális téli betegségek esetében hajlamos vagyok halogatni. Ugyan, ez csak egy nátha! Igaz, hogy két hete nem alszom a köhögéstől, és olyan piros a szemem, mint egy nyuszinak, de ez csak egy nátha! Nos, az utóbbi években nem egyszer bizonyosodott be, hogy tévedtem – bizony, egy hétköznapi nátha is okozhat hetekig, sőt hónapokig tartó szövődményeket, ha nincs szakszerűen kezelve. Nem vagyok híve a mértéktelen gyógyszerezésnek, de bizony van, amikor mégsem ördögtől való egy lázcsillapító vagy egy antibiotikum…

anyu-beteg-2

4. Elfogadom a segítséget.

Eléggé túlteng bennem az önállóság, nem szeretek sem segítséget kérni, sem pedig a felajánlott segítséget elfogadni – ám ebben a helyzetben butaság lenne csakazértis mindent egyedül kínlódva csinálni. Míg máskor vitatkozom a férjemmel, hogy ne mosogasson el helyettem, vagy ne töltse a nemlétező szabadidejét azzal, hogy ebédet főz nekünk másnapra, ilyenkor bizony örömmel és végtelenül hálás szívvel elfogadom. A segítség elfogadásának pro verziója az, hogy segítséget kérek. Sajnos a hétköznapokban nincs kihez fordulnom, de ha lenne, most biztosan felhívnám.

5. Csak a legszükségesebb teendőket végzem el.

Van egy elképzelésem arról, minek hogyan kell(ene) működnie a háztartásban, és ehhez ideális esetben nagyjából ragaszkodom is, hiszen a komfortérzetünkhöz nagyban hozzájárul a tele hűtő, a főtt étel, a mosott ruha és a tisztaság. Éppen ezért amikor lecsap a vírus, jó esély van arra, hogy pár napig gond nélkül elleszünk komolyabb bevásárlás vagy nagymosás nélkül, a pormacskák pedig csak engem zavarnak, a gyerekek időnként kifejezetten szórakoztatónak találják a jelenlétüket. Mivel most az első a gyógyulás, a gyerekek ellátásán kívül – a velük kapcsolatos folyamatos input-output menedzsment egyébként is felemészti az összes energiámat – minden más funkciót lekapcsolok. Ahogy telnek a napok, apránként felveszem a fonalat, fontossági sorrendben indulnak újra a háztartásunk moduljai.

6. Bekuckózok.

Nálunk nem túl meglepő módon a nappali a családi élet színtere, s egyben a gyerekek fő játszóhelye. Így nem igényel nagy előkészületet az, hogy megteremtsem az “ágyban, párnák közt” körülményeket: elfoglalom a kanapét pokróccal, forró teával felszerelkezve, és onnan tartom szemmel a gyerekeket. Mielőtt lefekszem, gondoskodom arról, hogy legyen mindenkinek elérhető közelségben innivalója, legyen mindenki túl az aktuális evés/ivás/pisilés/pelusozás körön, és a kicsi menekülési útvonalai legyenek lezárva, azaz ha véletlenül elbóbiskolnék, akkor se másszon be a mosogatógépbe, vagy egye meg a bakancsomat (mindkettő reális veszély). Máskülönben ettől nem kell tartani – mármint hogy elbóbiskolnék , – ugyanis amint bebújok az ágyba, azonnal megjelenik mindkettő, s kezdetét veszi az egész napos bújás, énekelgetés, mesélés, diafilmezés, fotónézegetés. Egész kis repertoárunk van már mindenféle fekve játszható játékokból. (A fiam a mai napig nosztalgiázva meséli, milyen csodás hetek voltak azok, amikor a húgával való terhességem épp veszélyeztetettnek minősült.)

Processed with VSCOcam with hb1 preset

7. Lazítok a szabályokon.

Már főleg a sajátjaimon: ha beteg vagyok, minden lelkiismeretfurdalás nélkül emelem fel a telefont, és rendelek egy pizzát. Persze a pizzarendeléshez nem feltétlenül kell betegség, de nekem általában rossz érzésem van, ha elbliccelem az ebédfőzést – no, ilyenkor nem. A saját túlélésem érdekében ilyenkor rábólintok a megszokottnál több mesenézésre és a borzasztóan morzsázó ágyban muffinevésre is, sőt, soronkívüli apró ajándékok is előkerülnek a szekrény mélyéről – az újdonság varázsa bizony értékes pihenő percekhez juttat. (Legközelebb azért alaposabban átgondolom: a fiamnak ajándékozni az apja szájharmonikáját nem volt a legkorszakalkotóbb ötlet – leírhatatlan perceket éltem át.)

8. Odafigyelek magamra.

Bár egyértelműnek tűnik, de különös figyelmet fordítok arra, hogy sokat igyak, bevegyem a gyógyszereimet és a vitaminjaimat, illetve hogy eleget aludjak. Hiszek abban, hogy a szervezet a betegségeken keresztül üzen, hogy besokallt – igyekszem meghallani ezt a hangot, és ha nem is fekszem a tyúkokkal, az esti munka helyett az én-időt választom, olvasgatok, zenét hallgatok, pihenek.

+1 Bízom a gyerekeimben.

Bár már korábban, mikor még csak a fiammal csináltam ugyanezt végig, megtapasztaltam, hogy egy amúgy örökmozgó, csupa energia kis lélek is milyen empatikus tud lenni ilyen helyzetekben, most meglepődéssel vegyes örömmel vettem tudomásul, hogy bizony egy kisbaba is megérzi, megérti azt, hogy Anyunak pihenésre van szüksége. Mindkét gyerek a legnagyobb természetességgel alkalmazkodott ahhoz, hogy a szokásos játszószőnyeges hancúrozás és a napi séta elmarad, és magukhoz képest jóval nyugodtabban, csendesebben viselkedtek a megszokottnál. Biztos vagyok benne, hogy ebben szerepe van annak is, hogy én is rendbe kerültem a lelkiismeretemmel,  és nem valamiféle lustálkodásként, bűnös eltévelyedésként éltem meg azt, hogy pár napig takarékon élünk.

Képek forrása: 1, 2, 3.

Advertisements

Anyu beteg! Most mi lesz?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Mielőbbi jobbulást kívánok! Nálunk tavaly a kisebb egész télen beteg volt (első hónapok közösségben, szevasztok), közben én új munkahelyen kezdtem a gyed után, nem is tudom, hogyan keveredtünk túl rajta. Annyira emlékszem, hogy részemről elég kevés alvással…

    Kedvelés

    • Köszönöm szépen 🙂 Bennem is felmerült a gyerekek betegeskedése során, hogy mi lenne most, ha nem lennék itthon a kicsivel, hanem történetesen – hozzád hasonlóan – egy új munkahelyen próbálnék épp teljesíteni… Azt a tanulságot vontam le, hogy érdemes lesz talán valamivel korábban oviba adni a kicsit, hogy az első hónapok betegségei még ne okozzanak gondot a munkahelyen. De persze hosszabb távon ez sem old meg semmit, két gyerek úgyis produkál elegendő betegséget a későbbiekben is.

      Kedvelés

  2. Mielőbbi jobbulást kívánok sok szeretettel! Több, mint fél éve olvasom az írásaidat, és roppant módon inspirálónak érzem őket, köszönet értük! Az élethelyzetünk is hasonló: a fiam öt éves, ősszel kezdtük az ovit, a lányom 10 hónapos 🙂

    Kedvelés

  3. […]  írta: Pareto Lánya Amellett, hogy ez a bejegyzés eszméletlen cuki (a gyerekekről szóló részek annyira aranyosak :)), sugárzik belőle egy olyan hozzáállás, amit nem csak anyukáknak ajánlatos elsajátítani. A hónap elején volt egy kisebb torokgyulladásom, ami pár napra nagyon kiütött, és még utána is kellett néhány nap, hogy teljesen visszaálljon minden a régibe. Ha az embernek van egy megszokott ritmusa, meg egy minimum elvárása önmagával szemben, akkor nagyon nehéz azt mondani, hogy most ebből lejjebb adok – pedig muszáj. Nekem is el kell sajátítanom, hogy ezeken a napokon nem pörgök a bevásárláson vagy a mosogatáson, és azt teszem első helyre, hogy meggyógyuljak. […]

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s