Tavaszi feltöltődés

Kedves Olvasóim, rövid pihenőre vonul a blog. Az elmúlt hetekben több jele volt annak, hogy besokallt a szervezetem, túl nagy volt mostanában a nyomás rajtam. S bár nem a blog a bűnös ebben (ellenkezőleg! amióta írom – s olvassátok, rengeteg pozitív energia áramlott az életembe), mégis a blogot kell pihenőre küldenem, a többi kötelezettségem ugyanis nem szabadságolható. Igen, a blog kötelezettség is, hiszen megtiszteltek azzal, hogy olvastok, én pedig nem szeretnék visszaélni az időtökkel, a figyelmetekkel, azaz ha nincs elegendő időm és energiám színvonalas cikkeket készíteni, akkor inkább nem írok semmit – összecsapott, elkapkodott munkát semmiképp nem szeretnék kiadni a kezemből. Nem ígérek semmit: lehet, hogy már jövő héten jelentkezem, de az is lehet, hogy néhány hétre is szükségem lesz – nem tudom. Aggódnotok azonban nem kell, ugyanis amellett, hogy a pihenés, regenerálódás lesz most a fókuszban, a bloggal is foglalkozom majd a háttérben, s remélem, sikerül kicsit előre is dolgoznom, hogy minél ritkábban kelljen az élet viszontagságai miatt szüneteltetnem a blogot. A mielőbbi viszontlátásra!

Reklámok

Tavaszi feltöltődés” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Jó pihenést kívánok!
    Néhány napja belevágtam a tavaszi kapszulázásba a posztjaid hatására. Nem voltam túl szigorú magamhoz, mert az ékszereket nem számoltam bele a 33 darabba, és a jelenleg pihenő ruhákat sem dobozoltam be, mert nem lenne nekik sehol hely, pusztán átcsoportosítottam a szekrényemben mindent, és egy helyre gyűjtöttem a kapszula darabjait.
    Egyébként alig akart összegyűlni a 33 darab: vagy nagyon-nagyon rossz a ruhatáram vagy eddig is a kapszula közelében volt. Tavasz végére kiderül. 😀 Köszönöm az inspirációt!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s