Mennyi az annyi? – Gyakorlati minimalizmus női szemmel

Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy – különösen az ilyen-olyan (látszat)minimalista kihívások terjedésével – az emberek a minimalizmust számszerűen szeretnék értelmezni. Sőt, bizonyos (külföldi) fórumokon odáig fajul egy-egy beszélgetés, hogy az emberek egymásra (jelen esetben inkább egymás alá) licitálva bizonygatják, ki a legnagyobb minimalista. Az ilyesfajta méricskélésben éppen a dolog lényege vész el. A minimalizmus ugyanis nem egy szabványosan bemérhető műfaj: nincs XS-es vagy 38-as minimalista. Ugyanakkor a számok mégis érdekesek lehetnek – kívülállók vagy kezdő minimalisták számára mindenképp. Több alkalommal futottam már bele olyan kérdésekbe, hogy nekem hány akármim van – és az akármi alatt a legváltozatosabb dolgokra voltak kíváncsiak az emberek. Így nyárközepi lazításként összeszedtem néhány olyan kategóriát, amelyek a legtöbb nő életében kritikus pontként szerepelnek, ami a felhalmozást, költekezést illeti, s megszámoltam, hány darabbal rendelkezem.Érdemes továbbolvasni »

Reklámok

A nagy időrabló gyűjtemény – 1. rész

Időrabló tevékenységek – valamilyen mértékben mindannyian küzdünk velük. Ez önmagában nem túl jó hír – ám a tény, hogy megbújnak a napjainkban, egyben azt is jelenti, hogy az egyébként zsúfoltnak tűnő életünkben vannak még rejtett tartalékok. Akár újabb célok elérésére, akár pihenésre, hobbira, kikapcsolódásra keresed a hiányzó időt, jó ötlet először megkeresni azokat a dolgokat az életedben, amelyek kiiktatása nem jelent igazi lemondást. Az így felszabaduló idővel már ügyesen gazdálkodhatsz. Az alábbi lista korántsem teljes, de talán rávilágít arra, milyen szemüvegen át figyeld meg a mindennapjaidat, hogy megtaláld benne ezeket az értékes, ám egyelőre rosszul kihasznált perceket.Érdemes továbbolvasni »

A kulisszák mögött – blogszülinapi interjú

Mondhatnám, hogy akasztják a hóhért – ha valaha lett volna interjú a blogon. Ami késik, nem múlik, ám az első interjút nem én, hanem az egyik kedvenc blogom, a Habos Kakaó szerzője, Marcsi készítette, s az alany nem más, mint én – méghozzá abból az alkalomból, hogy egy éve indult útjára a blog. Mivel sokszor kapok kedves kérdéseket a blogon túli életemmel kapcsolatban is, úgy gondoltam, megragadom az alkalmat, s picit többet mutatok abból, ki is Pareto Lánya. Fogadjátok szeretettel, s mindenképp látogassatok el a Habos Kakaó blogra – végtelenül igényesen, körültekintően járja körül a tudatos szépségápolás témakörét, élvezet olvasni.Érdemes továbbolvasni »