6 mottó, amely szerint élek

Több évtizedes hobbim, hogy gyűjtöm az idézeteket. Korábban notesz és ceruza társaságában olvasgattam, hátha szembejön egy gondolat, ami megfog. Ma, amikor már főleg Kindle-n olvasok, könnyebb dolgom van: csak kijelölgetem, ami megtetszett, és később elmentem az idézetes Evernote-fájlomba. Rám jellemző “kocka” megoldás, de bevált – sokszor nyitom meg ezt az idézetgyűjteményt, s mindig tud újat adni. Ám van hat gondolat, amely önálló életre kelt: egy részük a hűtőszekrényre költözött fel mágneses kép formájában, másik részük pedig a számítógépemen van szem előtt minden megnyitáskor. Mindegyik mást és mást adott a mindennapjaimhoz, de évek óta segítenek abban, hogy megmaradjak az utamon.

A céljaimért

6-motto-2

Hiszek abban, hogy a siker – legyen az aprócska vagy egetrengető – apró lépések, mindennapi erőfeszítések sorozatából áll össze. A jó dolgok nem fognak az ölünkbe pottyanni, hanem nap mint nap meg kell küzdenünk értük – ezért hívjuk a sikert sikernek, és nem szerencsének! Éppen ezért a mindenkori – magánéleti vagy professzionális – céljaimat igyekszem úgy megfogalmazni, a sikerhez vezető utat úgy kialakítani, hogy napi szintű lépésekből álljanak össze. Az elgondolás azonban csak elgondolás marad, ha nincs meg a kellő elhivatottság és kitartás. Nagyon könnyű lenne egy-egy fárasztó nap végén legyinteni, s “majd holnap” felkiáltással elbliccelni a gyerekekkel való játékot, ágyba dőlni újabb műszaknyi munka helyett, vagy kihagyni az esti kis lélekápoló rituálémat… Ám a “majd holnapok” könnyen összeállnak “sohává”… a gyerekek felnőnek, s én nem használtam ki az időt; az évek eltelnek, s a vágyott hivatás feledésbe merül; az elhanyagolt lelkem pedig még ezek előtt megbosszulja magát. Úgyhogy nem engedem kisiklani a dolgokat. Időnként ugyan belefér a lazítás, egy-egy görbe nap, de a célok azért célok, mert teszek értük – nap mint nap, még a kevésbé lelkes, kevésbé energikus pillanatokban is. Hiszen az én céljaim.

A szeretetért

6-motto-3

Aki találkozott már Gary Chapman szeretetnyelv elméletével, annak nem újdonság a fenti idézet. Számomra nagy élmény volt megismerkedni azzal az elgondolással, hogy mindannyiunk számára mást és mást jelent a szeretet. Hirtelen helyükre potyogtak a kockák, megértettem, ki miért viselkedik úgy a környezetemben, ahogy. Miért érzi magát szeretve az egyik, s miért nem a másik; miért hangzanak el olyan mondatok, hogy “én mindent megteszek érted”, miközben a másik fél elhanyagolva érzi magát. Már a könyv olvasásakor elhatároztam, hogy az (akkor még) leendő családomban különös gondot fogok fordítani arra, hogy mindenkinek megtaláljam a maga szeretetnyelvét, s úgy fejezzem ki a szeretetem, ahogy számára a legtöbbet jelent. A gyerekeim esetében korukból (kicsik…) és mindennapjainkból (itthon vagyok velük) adódóan nem okoz gondot az, hogy minden lehetséges módon (elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek, érintés) kifejezzem a szeretetem, ám az egyéb kapcsolataimban, különösen a házasságomban bizony néha erőfeszítéseket kell tennem. Reverdy gondolata figyelmeztet: nem elég csak éreznem és mondanom, hogy mennyire szeretem a férjem – bizony, tennem is kell a kapcsolatunkért. Akármilyen fáradt is vagyok a nap végére, mindig kell legyen annyi energiám, hogy megöleljem, megkérdezzem, milyen napja volt. S tudván, hogy rengeteget számít neki a közösen töltött idő (ahogy egyébként nekem is – ez a közös pontunk), így törekszem arra, hogy a két gyerekkel bonyolított élethelyzetünkben is legyen időnk egymásra – még ha hosszas szervezés is kell hozzá.

A pillanatért

6-motto-4

Hosszú téli délutánokon, amikor nem tudunk kimozdulni, s a gyerekek tombolnak, netán még hosszabb nyári napokon, amikor a kánikula mindannyiunkat megvisel, sokszor azon kapom magam, hogy lesem az órát: mikor toppan be végre a felmentősereg a férjem képében? Mikor tehetem le, még ha csak egy gyors edzés erejéig is az anyaság terheit? Ezekben a végeláthatatlan órákban nem árt néha emlékeztetni magam arra, hogy bár a nap ólomlábakon vánszorog, az évek, s velük együtt a gyerekeim gyerekkora pillanatok alatt elrepül, s hamarosan azon kapom majd magam, hogy visszasírom az órákig tartó matricázást, uzsonnáztatást, gyerekbékítgetést. Mikor néha elfog a kétségbeesés – legyen az egy lassan múló délután vagy egy nehezebb időszak munkában, magánéletben -, igyekszem figyelmeztetni magam: amit most átélek, megélek, az az életem. Minden perc, amelyből elvágyom, elvesztegetett idő. S legyen bármilyen hosszú ez a nap, egyetlen pillanata sem éri meg, hogy elveszítsem – inkább megkeresem benne a szépet, a jót.

A tiszteletért

6-motto-5

Amikor az első gyerekünket vártuk, sokat beszélgettünk a férjemmel arról, hogyan is szeretnénk gyereket nevelni. Szerencsére összhang volt közöttünk, s a szeretet mellett a gyerekünk iránti tisztelet volt az, amelyben mint alapelvben megegyeztünk. Amikor hazahoztuk a kisfiunkat a kórházból, magától értetődő volt, hogy körbevezetjük a lakásban – hiszen itt fog élni, joga van szétnézni, hová került. Sokan talán jót mulattak volna rajtunk, amint körbecipeljük a babát, “ez itt a konyha, itt fogsz finomakat enni” felkiáltással, ám számunkra ez a kis rituálé (később a kislányunkkal is eljátszottuk, de akkor már a kisfiunk volt az idegenvezető) alapozta meg azt a kölcsönös szereteten és tiszteleten alapuló viszonyt, ami köztünk és a gyerekeink között van. Számomra nem kérdés tehát, hogy a gyerekeink nem “csak” gyerekek, hanem önálló érzésekkel, gondolatokkal, vágyakkal bíró személyek. S hogy mégis miért van kitéve a nálunk ez az idézet? Mert bizony a mindennapi életben szeretet ide, tisztelet oda, csőstől jönnek a kihívások – s ilyenkor nagyon könnyű a tanult mintákba visszacsúszni. A huszadik miért? után sajnos van, hogy elfogy a türelem. Dr. Seuss idézete pedig nap mint nap figyelmeztet: a “mert csak”, “azért, mert azt mondtam”, “menj a szobádba” és egyéb hatalmaskodó mondatoknak bizony a mi családunkban nincs helye. Türelem, szülők! A kis személyek bizony személyek!

A lelkiismeretemért

6-motto-6

Múltkor írtam arról, hogy rengeteget foglalkoztat az, vajon elég jó anya vagyok-e. Amellett, hogy alapvetően is egy önelemző típus vagyok, a külvilág sem volt kegyes hozzám – vagy inkább én voltam az, aki hagytam magam befolyásolni mások véleménye által. Az anyai önbizalmam ugyanis egyből a startvonalnál összeomlott: nem tudtam szoptatni a kisfiam. Hiába tettem meg mindent az ügyért, nem sikerült (utóbb kiderült, egy alkati sajátossága miatt, amelyet hozzáértő csecsemős nővérek segítségével hamar korrigálhattunk volna). Kezdő anyaként, kötődő nevelésre készülve rettentően elbizonytalanodtam, s az aggodalmaimat csak tetézte a mindenhonnan áramló mantra: szoptass, különben nem vagy jó anya! S én elhittem. A kisfiam egy éves szülinapjáig gyötrődtem ezen a kérdéskörön. Hiába állt mellettem a férjem, hiába nyugtattak a barátnőim, hiába volt ott a szépen fejlődő, kiegyensúlyozott kisfiam, nem tudtam megnyugodni. Véletlenül találtam rá erre az idézetre, s azonnal szíven ütött. Igaz, nem szoptattam – de éjt nappallá téve fejtem, hogy legyen bőven anyatej; meztelenül összebújva igyekeztem pótolni a szoptatás által elveszített bőrkontaktust; szívem összes szeretetével szeretgettem, nevelgettem az elmúlt évben – igenis, jó édesanyja vagyok! Ma már teljesen más anyai dilemmákkal találkozom a mindennapokban, s ha elcsüggedek, igyekszem az első év nagy tanulságát szem előtt tartani: ezerféleképpen lehetek jó anyuka – s az is vagyok.

A háláért

6-motto-7

Minden beképzeltség nélkül állítom: már azelőtt nagy figyelmet szenteltem a mindennapi hálaadásnak, mielőtt divatba jött volna. Azt hiszem, ez nálam alkati dolog: nyolc éves koromban, egy családi ünnep alkalmával kaptam egy gyönyörű kis ajándékzacskót – ez akkoriban még nagy kincsnek számított, legalábbis az én szememben, így borzasztóan örültem a kis ezüst papírzacskónak. A nagynénémék – tőlük kaptam – mosolyogva néztek egy darabig, majd felhívták a figyelmem: a zacskó alján egy kis ezüstlánc is lapul ám! Szóval én mindennek örülök, mindenért hálás vagyok – s a napi hálámat esténként papírra is vetem. A legmegnyugtatóbb dolog, amivel egy napot zárni lehet… Ám a reggelek! Nos, a reggelek a gyenge pontjaim. Nem mondom, hogy mindig bal lábbal kelek fel, de a véletlen műve, ha néha a jobbal sikerül. S éppen ezért volt korszakalkotó ötlet a fenti idézetet felmágnesezni a hűtőre! Esténként megtapasztaltam a hálaadás harmóniakeltő csodáját, reggel miért ne működhetne ugyanígy? Ha nem is minden nap, de a legtöbb reggelen medvés morgásaim közepette megtorpanok a szívecskés kép előtt, elmosolyodom, s eszembe jut a sok jó, ami az életemben van. Máris szebben indul a nap.

Képek forrása: 1, 2, 3, 4, 5, 6.

Advertisements

6 mottó, amely szerint élek” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s