Fékezzük meg a karácsonyi ajándéközönt! (de ne teljesen)

Nagyon ambivalens érzéseim vannak a karácsonyi ajándékozással kapcsolatban. Pedig nagyon szeretek ajándékot adni. Szeretem azt a pillanatot, amikor egyszercsak, a semmiből eszembe jut egy szuper ötlet, vagy a városban kószálva szembejön valami, aminek tudom, hogy valaki nagyon örülne. Szeretem várni a percet, amikor átadhatom a tökéletes(nek vélt) ajándékot, és szeretem látni a (remélhetőleg őszinte) mosolyt is. Ám ahogy közeledik az ünnep, egyre jobban nyomaszt a mindenhol eluralkodó ész nélküli vásárlás (pedig nem járok plázákba), agresszív reklámozás (pedig nem nézek tévét), mértéktelen költekezés (pedig én magam nem is költekezem különösebben ilyenkor sem). Nem akarok közhelyekkel jönni, hogy a fogyasztói társadalom kontra az ünnep valódi mondanivalója, egyszerűen minimalistaként fáraszt és bosszant a nagy év végi vásárlási dömping.

Érdemes továbbolvasni »

Minimalizmus kontra profizmus a konyhában

A mi konyhánk egy érdekes hibrid: egyszerre minimalista és maximalista, amatőr és professzionális. Először is vagyok én, a megrögzött minimalista, aki azonban mindennap főz, másodszor pedig van a férjem, aki – hobbiból ugyan, de – profi szakács. Megszállottan főz, keresi, kutatja az újdonságokat, állandóan kísérletezget. A konyhánk így kicsit a házasságunk megtestesülése is: mindenki beleadta a saját szenvedélyét, összeráztuk ezeket, és a végén kipotyogott egy olyan konyha, ami egyszerre tud megfelelni egy minimalista családanya és egy profi séf igényeinek, és mégis elfér a nem túl tágas konyhaszekrényeinkben.

Érdemes továbbolvasni »