Mennyi az annyi? – Gyakorlati minimalizmus női szemmel

Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy – különösen az ilyen-olyan (látszat)minimalista kihívások terjedésével – az emberek a minimalizmust számszerűen szeretnék értelmezni. Sőt, bizonyos (külföldi) fórumokon odáig fajul egy-egy beszélgetés, hogy az emberek egymásra (jelen esetben inkább egymás alá) licitálva bizonygatják, ki a legnagyobb minimalista. Az ilyesfajta méricskélésben éppen a dolog lényege vész el. A minimalizmus ugyanis nem egy szabványosan bemérhető műfaj: nincs XS-es vagy 38-as minimalista. Ugyanakkor a számok mégis érdekesek lehetnek – kívülállók vagy kezdő minimalisták számára mindenképp. Több alkalommal futottam már bele olyan kérdésekbe, hogy nekem hány akármim van – és az akármi alatt a legváltozatosabb dolgokra voltak kíváncsiak az emberek. Így nyárközepi lazításként összeszedtem néhány olyan kategóriát, amelyek a legtöbb nő életében kritikus pontként szerepelnek, ami a felhalmozást, költekezést illeti, s megszámoltam, hány darabbal rendelkezem.Érdemes továbbolvasni »

Reklámok

Fékezzük meg a karácsonyi ajándéközönt! (de ne teljesen)

Nagyon ambivalens érzéseim vannak a karácsonyi ajándékozással kapcsolatban. Pedig nagyon szeretek ajándékot adni. Szeretem azt a pillanatot, amikor egyszercsak, a semmiből eszembe jut egy szuper ötlet, vagy a városban kószálva szembejön valami, aminek tudom, hogy valaki nagyon örülne. Szeretem várni a percet, amikor átadhatom a tökéletes(nek vélt) ajándékot, és szeretem látni a (remélhetőleg őszinte) mosolyt is. Ám ahogy közeledik az ünnep, egyre jobban nyomaszt a mindenhol eluralkodó ész nélküli vásárlás (pedig nem járok plázákba), agresszív reklámozás (pedig nem nézek tévét), mértéktelen költekezés (pedig én magam nem is költekezem különösebben ilyenkor sem). Nem akarok közhelyekkel jönni, hogy a fogyasztói társadalom kontra az ünnep valódi mondanivalója, egyszerűen minimalistaként fáraszt és bosszant a nagy év végi vásárlási dömping.

Érdemes továbbolvasni »

Minimalizmus kontra profizmus a konyhában

A mi konyhánk egy érdekes hibrid: egyszerre minimalista és maximalista, amatőr és professzionális. Először is vagyok én, a megrögzött minimalista, aki azonban mindennap főz, másodszor pedig van a férjem, aki – hobbiból ugyan, de – profi szakács. Megszállottan főz, keresi, kutatja az újdonságokat, állandóan kísérletezget. A konyhánk így kicsit a házasságunk megtestesülése is: mindenki beleadta a saját szenvedélyét, összeráztuk ezeket, és a végén kipotyogott egy olyan konyha, ami egyszerre tud megfelelni egy minimalista családanya és egy profi séf igényeinek, és mégis elfér a nem túl tágas konyhaszekrényeinkben.

Érdemes továbbolvasni »